Ugrás a tartalomra

Nyilatkoznia kell az erőművi befektetőknek a csatlakozási igényekkel kapcsolatban

Nyilatkoznia kell azoknak az erőművi befektetőknek, akiknek már befogadott csatlakozási igénye volt 2022. május 2-át megelőzően. Ez a nyilatkoztatási eljárás a napelemes fejlesztések esetében csak az 50 kW feletti fejlesztéseket érinti, vagyis a háztartási kiserőművekre nem vonatkozik.

Az erre vonatkozó, 2022. december 16-án megjelent, 2023. január 1-én hatályba lépő veszélyhelyzeti kormányrendelet értelmében a befektetőknek 2023. január 15-ig kell megerősíteni beruházási szándékukat, vagy el is állhatnak attól. A nyilatkozattételi eljárás célja, hogy a hálózati engedélyesek minél pontosabb információk alapján, a tényleges piaci igények ismeretében tudják tervezni fejlesztéseiket. A rendelet  alapján  az elosztói engedélyes társaságoknak, így az MVM Émász Áramhálózati Kft.-nek 2023.  március 13-ig kell kiadnia a műszaki, gazdasági tájékoztató dokumentumokat azoknak a befektetőknek, akik 2022. május 2. után jelentkeztek hálózati csatlakozási igénnyel.

A magyarországi villamosenergia-rendszerben jelenleg mintegy 4000 megawattnyi (MW) ipari és háztartási napenergia-kapacitás üzemel, és további 5000 MW-nyi már rendelkezik csatlakozási szerződéssel, vagy erre vonatkozó pénzügyi biztosítékkal. Ugyanakkor a meglévő kapacitással azonos mértékű, 3800 MW-nyi napenergiás és további 1100 MW-nyi egyéb, új termelői és energiatárolói kapacitásra jelentettek be csatlakozási igényt 2022. május 2. és 22. között a hálózati engedélyeseknél.

A mostani nyilatkozattételi eljárás célja, hogy a korában benyújtott 5000 MW-nyi csatlakozási igényt újra megvizsgálják az átviteli és elosztói engedélyesek annak érdekében, hogy naprakész képet kapjanak arról, milyen mértékű fejlesztésekre lesz szükség a következő években. Azoknak, akik ebben a körben hivatalos nyilatkozatukkal megerősítik befektetési szándékukat, a tényleges csatlakozás kívánt időpontját is meg kell adniuk, ami legkésőbb 2027. lehet, valamint ha korábban nem fizettek csatlakozási díjat vagy pénzügyi biztosítékot, a nyilatkozatot pénzügyi biztosítékkal is meg kell erősíteniük. A pénzügyi biztosíték összege a csatlakozási díjba beszámítható.

Az így letisztázott kép alapján az MVM áramhálózati társaságai pontosabban meg tudják határozni a hálózatfejlesztési igényeket a 2022. május 2. után benyújtott igények csatlakoztatásához, illetve 2023. március 13-ig ki tudják adni ezekre a műszaki, gazdasági tájékoztatókat, valamint a megvalósíthatósági tanulmány készítésére vonatkozó felhívásokat. Az érintett befektetőknek az MVM Émász a következő napokban részletes tájékoztatást küld, akik ez alapján dönthetnek majd a tervezett erőművi, tárolói fejlesztés megvalósításáról.

Az érintett befektető partnereket arra kérjük, a kitöltött nyilatkozatokat a kiseromu[AT]mvmemaszhalozat.hu e-mail címre küldjék vissza.

Kapcsolódó dokumentumok:
1.    Nyilatkozattétel tájékoztató levél
2.    Nyilatkozat 526-2022
3.    Kiegészítő biztosíték bankgarancia minta
4.    MVM által elfogadott Garantőrök listája
5.    Gyakran Ismételt Kérdések