Ugrás a tartalomra

Helyzetjelentés az MVM Émász hegyvidéki kábelesítéseiről

Az MVM Émász hálózati beruházási stratégiája kiemelt figyelmet fordít a szabadvezetékek földkábelekkel való kiváltására, főként Magyarország egyes hegyvidéki területein, például a Bükk hegységben és a Mátrában.

Ennek elsődleges célja a fogyasztók zavartalan villamosenergia-ellátásának biztosítása és a települések közötti hálózaton fellépő üzemzavarok számának csökkentése, ami a most kiépült, kiemelkedően magas rendelkezésre állású hálózatnak köszönhetően meg is valósul az Északi-középhegység középső és keleti szakaszának jelentős részein.

A beruházásokat a kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánította.

Ezek a beruházások környezetvédelmi szempontból is fontosak, hiszen azzal, hogy földkábelek épültek a szabadvezetékek helyére, számottevő terület kerül vissza a természethez és a projekteknek köszönhetően elkerülhetők a szabadvezetéki hálózaton időnként előforduló áramütéses madárbalesetek is.

 

A Bükki projekt keretében Bükkszentkereszt és Répáshuta, Lillafüred és Ómasa, valamint Mexikóvölgy és Bükkszentkereszt között építettük ki a földkábeles hálózatot. utolsó lépésként 2023 júniusában a szabadvezetékes hálózat bontása fejeződik be Mexikóvölgy és Bükkszentkereszt közötti szakaszon.

  • 5 év és 9 hónap munka a tervező asztaltól az utolsó oszlop lebontásáig
  • 31 km hosszú földkábel létesítése és 11,8 km nyomvonalon optikai alépítmény építése
  • 16 db betonházas transzformátorállomás megépítése
  • 1,4 milliárd forintos beruházás

 

A Mátra projekt keretében Mátraszentimre és Mátrakeresztes között, a Parád-Parádsasvár szakaszon, végül Mátrafüred és Kékestető közötti Gyöngyös-Kékes és Gyöngyös-Észak vonalon is a föld alá került a hálózat. A projekt végét jelentő bontási munkálatok idén márciusig valósulnak meg.

  • 5 év és 6 hónap munka a tervező asztaltól az utolsó oszlop lebontásáig
  • 33 km hosszú földkábel és 14,7 km optikai alépítmény építése
  • 14 db betonházas transzformátorállomás megépítése
  • 1,2 milliárd forintos beruházás