Együttműködési lehetőségek
Tisztelt Önkormányzati Partnerünk,
A pandémiás helyzet mindenki számára jelentős kihívást jelent, ez az MVM Émász Áramhálózati Kft. esetében fokozottan igaz, hiszen a munkatársak, ügyfelek védelme és a vírus terjedésének lassítása mellett az áramszolgáltatás biztonságos fenntartása is prioritás.
A tervezett karbantartási munkáinkról korábban kiküldött értesítéseinkkel kapcsolatban jelezzük, hogy csak a fogyasztók üzembiztos energiaellátásához halaszthatatlan munkákat tudjuk a megadott időpontban elvégezni. A halasztható munkáinkat egy későbbi időpontra fogjuk ütemezni, ennek megfelelően a frissített munkáink listájáról az eddigieknek megfelelően értesíteni fogjuk Önöket. Természetesen ezen munkák esetében is kiemelt figyelmet fordítunk az egészségügyi intézmények villamos energia ellátására. Cégünk a kormányzati és hivatali szervekkel folyamatosan egyeztet és együttműködik.
Az aktuálisan elvégzésre kerülő munkákat megtalálják, az alábbi weboldalon:
https://mvmemaszhalozat.hu/tudnivalok/energiakozeli-informaciok/tervezett-karbantartasok
Ha valamilyen szempontból ez kritikus helyzetet idéz elő az Önkormányzatuk területén, akkor abban az esetben várjuk visszajelzésüket az alábbi címeken:
onkormanyzati_egyuttmukodesek[AT]mvmemaszhalozat.hu
Az esetlegesen Önöknél érdeklődő ügyfelekkel kapcsolatban kérjük, hogy a fentieknek megfelelően tájékoztassák őket.
Így a fogyasztók ellátását a legkisebb zavartatás mellett, de a szükséges üzembiztonság megtartásával tudjuk biztosítani.
Ezúton is kérjük együttműködésüket és előre is köszönjük megértő támogatásukat.
MVM Émász Áramhálózati Kft.
Mint ahogy az Önkormányzatnak, az MVM Émász Áramhálózati Kft.-nek is fontos a települések folyamatos fejlesztése
Az MVM Émász Áramhálózati Kft. a közös célhoz az üzembiztonság növelésével, a lakossági és üzleti fogyasztók, mind magasabb szintű ellátásával járul hozzá.
Az MVM Émász Áramhálózati Kft. több milliárd forint értékben saját forrásából folyamatosan újítja, javítja hálózatát, ezzel is biztosítva a megfelelő szolgáltatási színvonalat.
Településfejlesztésre az Önkormányzatok által elnyerhető források több formában is rendelkezésre állnak. Amennyiben forrásainkat összehangoltan és együttműködésben használjuk fel, a lakossági és üzleti igények (mind az energiaellátás, mind a település-fejlesztés, vagy akár az épített környezett megjelenését tekintve) még teljesebben kielégíthetőek. Az MVM Émász Áramhálózati Kft. ebben kínál partnerséget az Önkormányzatoknak azzal a céllal, hogy a települések minél élhetőbbek legyenek, a régiók pedig minél jobban fejlődhessenek, munkahelyeket teremthessenek.
Az Önkormányzat részéről érkező hálózati eszközök átalakításával és/vagy áthelyeztetésével járó megkeresések (közműkiváltások) kezelése számunkra kiemelten fontos, melyre külön eljárásrend alapján történik a megvalósítás koordinálása.
Amiben mi az Önkormányzat rendelkezésére tudunk állni:
- segítség a beruházások előkészítésében
- rugalmas, egyedi igényeknek megfelelő szerződéses konstrukciók
- személyre szabott, közvetlen ügyintézés
- amennyiben a finanszírozási szabályok korlátozzák a beruházás során létrejött eszközökkel történő rendelkezést (pl. elidegenítési tilalom), annak kezelése
- közös finanszírozási lehetőségek keresése
Fontos információ:
Amennyiben az Önkormányzatnak hálózatot érintő fejlesztési elképzelései (különösen az állami támogatással vagy EU-s forrásból megvalósuló fejlesztések) vannak (akár az elkövetkezendő 2-3 évben is), feltétlenül javasoljuk, hogy még a tervezés fázisában vegye fel a kapcsolatot az MVM Émász Áramhálózati Kft.-vel, hogy a beruházásokat a hatályos pénzügyi és számviteli szabályoknak megfelelően tudjuk összehangolni és lebonyolítani. Kérjük azt is vegyék figyelembe, hogy a hálózatlétesítés átfutási ideje az engedélyezési eljárások lefolytatása miatt a szerződéskötéstől számítva hozzávetőlegesen egy év.